|
A gyakorlati vizsga az OKJ 31 7899 03 TAKARÍTÓ szakképesítés megszerzésért (Tervezet)
A gyakorlati vizsga célja annak a megállapítása, hogy a hallgató az elméleti ismereteken túl ismeri a gyakorlatban is az alkalmazandó, a takarításhoz szükséges kézi és gépi eszközöket, valamint a tanfolyam során alkalmazásukban megfelelő gyakorlatra tett szert.
A vizsga tartalma: a tételekben szereplő technológiához szükséges kezelőszerek, eszközök vagy gépek kiválasztása és azok munkára való előkészítése (kezelőszereknél hígítás - eszközöknél tartozékok megválasztása, összeszerelése), a velük való munkavégzés bemutatása (beleértve ebbe az ergonómiai és munkabiztonsági szempontokat) végezetül pedig raktárra való előkészítésük.
Gyakorlati vizsga feladatsor:
I. változat: A hallgató két tétel húz: az egyik tétel két meghatározott kezelőszer és egy takarítandó felület kiválasztását célozza, míg a másik egy meghatározott gép vagy eszköz kiválasztását, munkára való felkészítését, valamint a vele való munkát kell bemutatnia.
Anyagismereti tételek:
- Válasszon ki egy vízkőoldót és egy semleges tisztítót, illetve egy PVC felületet
- Válasszon ki egy savas alaptisztítót és egy száradó-hab sampont, illetve egy buklé szőnyegfelületet
- Válasszon ki egy fertőtlenítőszert és egy napi szaniter tisztítószert, illetve egy márvány felületet.
- Válasszon ki egy alkoholos tisztítót és egy lúgos lemosót, illetve egy velúr szőnyegfelületet
- Válasszon ki egy szőnyegsampon és lúgos alaptisztítót, illetve egy linóleum felületet.
- Válasszon ki egy száraz szőnyegtisztító port vagy granulátumot és egy rágógumi oldót, illetve egy laminált burkolatot.
- Válasszon ki egy graffiti eltávolítót és egy polimer védőréteg képző anyagot, illetve egy gress padlólap felületet.
- Válasszon ki egy folyékony szappant és savas krisztalizációs port, illetve egy gránit felületet
Technológiai és gép- és eszközismereti tételek:
- Válassza ki a mechanikus seprőgépet és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a szívó-seprő gépet és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a kefés szőnyegporszívót és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a kefés kárpitporszívót és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a por-és vízszívót és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a súroló automatát és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a szőnyegtisztító automatát és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki az egytárcsás súrolót és tartozékokat (textilkorong, acélgyapot korong, padok, kefék, habgenerátor, porlasztó), és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a száraz hengerkefés bedolgozót és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a nedves hengerkefés súrolót és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a polírozó gépet és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki az alacsonynyomású gőzfejlesztőt és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a nagynyomású mosót és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a szerviz kocsit és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a tengerész mopot és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a száraz mopot és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a lapos zsebes mopot és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
- Válassza ki a lapos füles mopot és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket .
- Válassza ki az ablaktisztító vízezőt, pengézőt és lehúzót, teleszkopot és mutassa be annak munkára való előkészítését és a vele való munkát, illetve a további tevékenységeket
II. változat: A hallgató két tételt húz: az egyik tétel szerint egy meghatározott technológiához kell kiválasztania a megfelelő kezelőszereket és bemutatni azok használat-készre való előkészítését (hígítás, kijuttatás formája), míg a másik tétel szerint szintén egy technológiához szüksége gép vagy eszköz kiválasztása és munkára való felkészítése illetve a vele való munkát kell bemutatni.
Anyagismereti tételek:
- Válassza ki a nedves felmosáshoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a nedves felmosás+fertőtlenítéshez szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a nyirkos feltörléshez szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a súroló automatás tisztításhoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a textilkorongos szőnyegtisztításhoz (bonnet) szükséges kezelőszereket
- Válassza ki az ablaktisztításhoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a spraytisztításhoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki az alaptisztításhoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a kisnyomású gőzfejlesztő alkalmazásához szükséges kezelőszereket
- Válassza ki az alaptisztítás+védőréteg felvitelhez szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a száraz polírozáshoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a szóró-radírozáshoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a porszívózáshoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a programozott száraz szőnyegtisztításhoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a száradó habos szőnyegtisztításhoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a samponos szőnyegtisztításhoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a homlokzattisztításhoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a folttisztításhoz szükséges kezelőszereket
- Válassza ki a márványcsiszolás és vitrifikációhoz szükséges kezelőszereket
Technológiai és gép- és eszközismereti tételek:
- Válassza ki a kézi sepréshez szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a nedves felmosáshoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a nedves felmosás+fertőtlenítéshez szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a nyirkos feltörléshez szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a súroló automatás tisztításhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki az ablaktisztításhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a textilkorongos szőnyegtisztításhoz (bonnet) szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a spaytisztításhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki az alaptisztításhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a kisnyomású gőzfejlesztő alkalmazásához szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki az alaptisztítás+védőréteg felvitelhez szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki száraz polírozáshoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki pórszívózáshoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a programozott száraz szőnyegtisztításhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a száradó habos szőnyegtisztításhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a samponos szőnyegtisztításhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a homlokzattisztításhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a folttisztításhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
- Válassza ki a márványcsiszolás és vitrifikációhoz szükséges eszközöket és mutassa be azok munkára való előkészítését, a velük való munkát és további feladatokat
III. változat: A hallgató két tételt húz: az egyik tétel szerint három meghatározott kezelőszert és három tisztítandó felület nevét tartalmazza és a feladat ezek összepárosítása oly módon, hogy a felületnek megfelelő kezelőszer kerüljön az adott felület mellé. A másik tétel egy számot tartalmaz, ami az előző tétel kezelőszerére utal és a feladat egy olyan gép vagy eszköz kiválasztása és munkára való felkészítése illetve a vele való munka bemutatása, ami az adott kezelőszerrel az előzőleg hozzápárosított felületen elvégezhető.
Anyagismereti tételek:
Párosítsa össze (technológia, állagmegóvás) a kezelőszereket:
- Vízkőoldó
- Savas alaptisztító
- Fertőtlenítő szerda
- Alkoholos tisztító
- Lúgos lemosó
- Szőnyegsampon,
- Lúgos alaptisztító
- Savas kristályosító por,
- Rágógumi oldó
- Száraz szőnyegtisztító por
- Graffiti eltávolító
- Polimer védőréteg képző anyag
a következő felületekkel: gyapjú alapanyagú szőnyeg, nylon alapanyagú szőnyeg, márvány, csaptelep, gránit, PVC, linóleum, védőréteggel bevont PVC, gress padlólap, ablaküveg, laminált padló, natúr fa, műanyag.
Technológiai és gép- és eszközismereti tételek:
Határozza meg az anyagismereti tétel 1. – 12. számú kezelőszeréhez és a hozzá párosított felülethez tartózó technológiát, válassza ki a technológiához szükséges gépet vagy eszközt és mutassa be a munkára való előkészítést, a vele végzett munkát és a további tevékenységeket.
| |
|
|
|